Névkorrekció

Az előző posztom magyar változatában csak sikerült a neveket elszúrnom. Íme a javított lista a fontos és hiányzó elemekről. Hogy a sorrendre se legyen panasz, közlök néhány változatot, mindenki válassza ki ez alapján hogy mennyire fontos nekem (valójában szó szerint random generátort használtam hozzá). :)

1. Katusék
2. Levi
3. apa
4. Albin
5. anyáék
6. Alina oldala (barátok és család)
7. Jani
8. E.T.
9. Kopasz
10. nagyszülők
11. Szűcs család tagjai
12. Ági
13. család többi tagja
14. Szonja
15. Nóri és PIK
16. Áki
17. Szilvi
18. “finnek”

1. apa
2. E.T.
3. Katusék
4. Szonja
5. Kopasz
6. anyáék
7. Nóri és PIK
8. Szilvi
9. nagyszülők
10. család többi tagja
11. Albin
12. Levi
13. Áki
14. “finnek”
15. Jani
16. Szűcs család tagjai
17. Alina oldala (barátok és család)
18. Ági

1. anyáék
2. Alina oldala (barátok és család)
3. Szonja
4. Ági
5. Levi
6. E.T.
7. Jani
8. Nóri és PIK
9. család többi tagja
10. Áki
11. Kopasz
12. Katusék
13. nagyszülők
14. Albin
15. “finnek”
16. Szűcs család tagjai
17. apa
18. Szilvi

nyár... és megint ősz

Tudom, hogy kicsit késő de mégis úgy döntöttem, a nyár rövid összefoglalójával kezdem visszatérésem a kibertérbe. A legfontosabb rész a három esküvő-lakodalom kombinációja volt. Tudom, hogy ez szubjektív, de mégis ki merem mondani, hogy nekünk volt a legjobb esküvőnk, lakodalmunk és nászutunk a világon. A rengeteg különleges élmény mellett ennek a legfontosabb oka a fantasztikus családjainkban és barátainkban keresendő. Köszönjük nektek!

Általánosabbra váltva a hangot, nagyon jó volt otthon lenni. Volt időm rendesen mindenre: olvasni, írni, végre szortírozni a 27 év alatt felgyülemlett halmazt (300 kiló volt csak a papírhulladék…) és ami a legfontosabb, együtt lenni a barátokkal és családdal.

Most pedig már több mint 2 hónapja újra Lincolnban vagyok. Ez az idő nagyon gyorsan elszaladt. Hogy miért? Mert végre itt van velem kedves (frissen sült…) feleségem. Így minden más. Van már szép lakásunk benne bútorokkal és egy roskadozó könyvespolccal. Magunkra főzünk és minden nap találunk alkalmat a tartalmas együttlétre. Ráadásul sikerült megtalálnunk a számunkra tökéletes egyensúlyt a különböző aktivitások között. Ha igazuk van a filozófia egyik ágát képviselőknek és a boldogság tényleg az apró (néha nem is olyan apró;)) örömökben rejlik, akkor ennél boldogabbak nem is lehetnénk, ami a kettőnket illeti. Ennél már csak akkor lehetne jobb, ha ti is velünk lehetnétek és gyakrabban tudnánk találkozni olyan elemekkel mint apa, anyáék, Katusék, nagyszülők és Dacáék, Levi, Szonja, Jani, E.T., Kopasz, Szilvi, Albin, “finnek” és hasonlók (bocs, ha valakit kihagytam).

Mindezen felül sikerült egy haveri kört is összetrombitálni akikkel olyan mókákat lehet csinálni mint állatkerti túra, gulyásfőzés szabad tűzön, világhódítás (alkohollal keverve) Catan módra vagy a Halloween agygyilkolás project.

És ami szintén fontos, Alina önmagában is szépen megtalálja a maga útját. Már 4 önkéntes szervezet tagja és tartalmasan, aktívan tölti a napjait. Pozitívan és várakozással teltve tekint a jövőbe, ahogy én is. És ami a legfontosabb, mi is. Együtt.

Ezentúl is jelentkezem majd rövid riportokkal mint ez, bár ritkábban mint tavaly. A legközelebbiig legyetek boldogok. Én tudom, hogy az leszek.

Balázs

... summer and fall again

I know it is very late but still decided to start my return to the online world with a(n incredibly short) short summer overview. The most important part of it, not surprisingly, was our wedding. To be more accurate, all three of them. Being aware of the subjectivity of such matters, I still maintain that we had the best wedding and honeymoon of all time, mostly thanks to the great people that shared these wonderful moments with us. I think you can attest that it was indeed very special. Thank you all!

Generally speaking, it was great to be home. I had time for everything I wanted to do including reading, creative writing, finally sorting all my stuff and throwing a lot away (300 kg/660 pounds of paper alone). And most importantly, hanging out with friends and family.

And now… I have been back here for more than 2 months. A time which literally flew by. Why you ask? Because I have my wonderful wife with me now! With her by my side, literally everything is different. We have found a cool apartment which we also managed to decorate. Our bookcase is full of great books waiting to be read. We cook for ourselves most of the time and always find fulfilling and novel ways to spend our time together. There are so many of those ‘little moments’ (sometimes not that little) that make this life worth living that I lost count. The only thing missing from the picture is you guys in Hungary, Romania, other parts of Europe and the world... but that is not something we can change, at least not in the short run. I am just glad we are managing to keep in touch with y'all. Let's keep it that way.

Luckily, we have a nice group of friends here as well with whom we can do cool stuff like making and eating Gulyas (in Tibi’s backyard), going to the Zoo, playing a ferocious game of Catan or The Halloween brain annihilation project. And finally, Alina herself is really finding her way around, which includes volunteering for 3-4 organizations already. She has great plans for the future and so do I. And most importantly, so do we. Together.  

Stay tuned and happy, folks. I know I am and will be.

Balazs

(Majdnem) vége az első fejezetnek

Kedves mindenki!

Minden valószínűség szerint ez az utolsó postom mielőtt hazatérek, így eldöntöttem, hogy betartom egy régebbi ígéretem és visszatérek szeretett gondolatjeles formátumomhoz hogy jelentsek néhány, a mindennapok állóvizét kissé felkavaró eseményt az elmúlt hónapokból.

-         Egészen őszintén: Lincolnban magyarul beszélni király érzés! Tibinek köszönhetően jó párszor megtapasztalhattam ezt az elmúlt félévben. Az élmény néha igazi magyaros estébe torkollott… amit most inkább nem részleteznék. A magyar nyelvnek egyébként van még egy előnye: segít a munkatársaimnak felismerni mikor vagyok igazán mérges. Az angol kifejezések egyszerűen kevesek akkor, amikor igazi szenvedéllyel kell gyűlölni a technikát vagy a világot.

-         Sikerült találnom egy küzdőpartnert! Így egy pár hétig újra élőbbnek éreztem magam (durván hiányzik a karate!). Viszont utána Koichi egyszerűen felszívódott… így maradt újra a konditerem és a medence. Most hogy végre az idő is megnormálisodott, mehetek újra bringázni… de azért jó lesz majd újra küzdeni egy kicsit otthon. Jövőre meg lehet, hogy találok majd itt egy klubot hiánypótlónak (a módszertan tanáromról kiderült hogy nagy küzdősportos arc és megvannak még az ismeretségei a városban, talán tud majd valami jót).

-         In Flames koncert: őszintén szólva a legjobb rész a bemelegítés volt, amit Frankkel követtünk el a kolesz és a helyszín között. Büszke vagyok rá, hogy én lehettem az aki moderálta a helyi amerikai és a magyar kultúra csodás szintézisét… és bemutathatta a helyieknek a boroskólát. Ettől eltekintve a koncert elég kasa volt, az egyik előzenekar (All Shall Perish) pedig még rajtuk is túltett. Veszteségek: az én részemről egy mobilakku és egy fogvédő, Frankéről egy törött ujj. Összességében ez volt a legjobb (és sajnos kábé az egyetlen) metál élményem Lincolnban, de legalább mintaszerűen sikerült kiélvezni.

-         Stammtisch: hogy végre gyúrjak egy kicsit a német nyelvtudásomon, összeszedtem magam és elmentem erre a képződményre. A dolog lényegében egy német beszélgetőtársaság, amelynek célja a lelkes németül tanulóknak kötetlen gyakorlási lehetőséget biztosítani. Jó is volt ez… mindaddig, amíg át nem került egy viszonylag tisztességes pizzeria/kocsmából egy kávézó/étterem/pékségbe. Így kénytelen voltam a kedd esti német filmklubra váltani. Június, Goethe Intézet: jövök… (az univerzum segítsen mindkettőnket!)

-         A szombat esték mindig … na jó, alkalmanként szórakoztatók. Alaphelyzetben az itteni haverokkal robotoltam a helyi kocsmák megismerésének rögös útján… ami néha emlékezetes, de nyilvánosan kevéssé vállalható élményekhez vezetett (személyesen továbbra is szívesen mesélek).

-         Néhányszor meghódítottam a világot. Na nem a valóságban (azt azért csak észrevettétek volna), nem is az álmaimban (annyira nem vagyok egocentrikus), hanem Rizikóban. Bár mire odáig jutottunk, a legtöbbször már agyhalott voltam… de azért móka.

-         Végül vállalom a kockaság kockázatát és bedobok néhány munkával kapcsolatos mondatot. A munkám és a projektek, amiken dolgozom abszolút a legjobb itteni élményeim között vannak. Külön öröm, hogy a PIK-el és Ágival sem szakadt meg a kapcsolatom, aminek remélhetőleg hamarosan jó kis publikációk lesznek az eredményei.

Röviden összefoglalva: szép volt, jó volt, de most már nagyon várom, hogy hazamehessek. Nem mintha nem érezném itt jól magam (na jó, az utóbbi hetekben már ez is stimmel), hanem azért, mert nagyon hiányzik a család, a csapat és persze a kedves. Jó lesz már végre személyesen is megosztani veletek a történeteket… és úgy általában, az életet.

Balázs (valószínűleg nyárig utoljára)

End of the first chapter

Hello everyone,

This is most likely my last post before I go back home so I have decided to dedicate it to fulfilling an earlier promise. I will now turn to my beloved bullet point format to report some more out-of-the-ordinary events that have taken place in our dear Lincoln in these past few months. Enjoy:)

• In Flames concert: honestly, the best part was probably the pregaming I did with Frank. I am proud to have introduced the great ‘wine and coke’ to the equally great American culture. I hope this union will bear many a great fruit… Seriously, the show was great, the support (All Shall Perish) probably even a notch better. We had a great time and a substantial amount of booze. Losses: a phone battery and a mouthpiece on my part, a broken finger on Frank’s. Best (and unfortunately, the only) true metal night in the U.S. so far; but at least I enjoyed it in due fashion.
• I found a sparring partner so I felt very much alive again (God I need karate!) for a few weeks. Then he disappeared… so I got back to doing stuff on my own at the gym/pool. Now that the weather is finally nicer, I can also ride my bike around… nevertheless look forward to doing martial arts again. After the last class with my methods teacher, I learned that he used to be a fighter and still knows some people around here… will definitely be worth a shot next semester.
• To be a 100% honest with y’all, speaking Hungarian in Lincoln feels awesome! Thanks to T.B. (or in its original form, Tibi), I had the chance to experience this a few times. We even had a few truly Hungarian nights… with all the excesses you can imagine. About the language: it also provides my friends in the computer lab an opportunity to detect if I’m really pissed off about something. English words just don’t suffice once you get passionately hateful.
• Stammtisch: in order to up my German skills, I finally gathered up the courage to attend this great and pretty old creature, a German conversation table. Its basic purpose is to provide students of German the opportunity to practice their beloved passion in a free environment. It was fun, mostly until it relocated from a bar to a café/restaurant/bakery. Shame, shame. So I had to substitute it with the German movie club on Tuesday nights. Goethe Institute exam in June: here I come…(the universe help us both).
• Saturday nights are always… okay, occasionally fun. I usually choose to hang out with friends in bars, which sometimes leads to quite memorable experiences. Some of those I can’t share here, but will be more than happy to do so if asked in person.
•  I have conquered the world a few times. Not in my dreams (not that egocentric), but in the game of Risk. Even though by the time we usually get there I’m completely braindead. Mission cards --> even more fun.
• And yes, I will be nerdy enough to briefly mention some work-related stuff. My work in general, and my own projects in particular are definitely among my most rewarding experiences here. A special source of pleasure is my continued cooperation with PIL (kudos, guys, you are doing an amazing job) and Ági, which will hopefully result in some groundbreaking… okay, at least cool discoveries and articles soon.

In short, it has been fun but boy, do I look forward to going back!:) Not because I don’t like it here, but mostly because I miss my people, my folk, my gang... and my beloved. It will be great to share all the stories… and in general, life with you again.

Balazs out (most likely for the whole summer but we'll see)

Tavaszi szünet - magyarul is

Halihó magyarul értő olvasók:

Ezúttal igyekszem rövidre fogni a mondandómat, ami így arányban fog állni a tavaszi szünet hosszával:) Ahogy néhányan már tudjátok, az a szerencse ért, hogy a tavaszi szünetet munka helyett szerelmemmel, Alinával tölthettem a cantabriai Santanderben (ami ugye Spanyolország egy büszke tartománya).

Összességében őszintén mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Sokat sétáltunk a városban, láttunk az óceánt (úgy tűnik, az én esetemben másodszor: ahogy Arto informált róla, a norvégiai szakasz is számít), csináltunk sok faszályos spontán programot és – legalábbis részben – újratöltöttük azokat a bizonyos elemeket. Külön örömteli bónusz volt, hogy az egy hét alatt többször tudtam beszélni a családdal és közeli barátokkal: úgy tűnik, a fizikai közelség (na meg az EU-ból EU-ba olcsóbb tarifa;)) még mai világunkban is számít…

A legfontosabb az volt, hogy együtt legyünk és ezt büszkén mondhatom, hogy sikerrel végrehajtottunk!;) A legjobb tapasztalat az volt, hogy tanúi lehettünk a santanderiek virágzó társas életének: az otthon ülés és TV/net variációk helyett a helyiek úgy tűnik, teljesen elavult módon az igazi társas kapcsolatokat preferálják. Ráadásul korcsoporttól függetlenül! Fantasztikus élmény volt látni, hogy még az idősek is mennyit spannolgatnak az utcán, nem beszélve az egészen fiatal gyerekekről és teljes családokról.

Összefoglalva úgy tűnik, jó öreg Európánk még mindig kedvel és azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy az érzés kölcsönös!

A történet néhány része képekben:

My spring break

Hello everyone,

This time I will try to keep it short, at least commensurate with the length of the spring break we had. As some of you know, I was fortunate enough to spend it with my loved one, Alina in Santander, Cantabria (for those of you that still haven’t figured it out, yes, in Spain:))

All in all, I can say that we had a great time. Took many long walks in the city, saw the ocean (apparently for the second time in my life since the coast of Norway also seems to count), did many cool spontaneous things and managed to at least partially recharge those batteries... plus I am glad to have had the chance to maintain a closer contact with friends and family for however short a time… it seems that physical proximity (and cheaper rates for EU-EU phone calls:)) still matters in today’s world, after all.

The most important thing for us was to be together, which we managed quite successfully;) My coolest experience was witnessing the booming social life the citizens of Santander appear to have: instead of staying at home watching their TV-s or browsing their internet; Santanderians (I’m gonna make it a thing) hang out with their real-life friends instead. And this applies to every age group from the very young to the very old! Kudos, Spain, I hope you have some more such pleasant surprises in store for us in May…

Overall, it seems that our good old Europe still has a thing for me and I think I can safely say that it’s mutual!:)

A part of the story in pictures: