Felül a mindennapokon

Kedves mindenki!

Minden bizonnyal ez lesz az utolsó bejegyzésem… persze nem örökre (semmiképp se tennék olyasmit hűséges olvasóimmal...;)), csak egy ideig. Hogy miért? Akkor nem is tartogatom a nagy hírt a végére: hamarosan hazatérek!! Így már csak ezért sem blogolhatok onnan, hiszen itt elvileg a lincolni eseményeket örökítem meg. Ami az otthonlétet illeti, dec. 12-én landolok szeretett székesfővárosunkban, két napon belül pedig útra kelek a boldogság keleti földje irányába… A napirendem már elég zsúfolt, de ismertek, azért mindig próbálok helyet és időt találni a barátoknak, családnak. Szóval keressetek nyugodtan, de ne legyen senki csalódott, ha nem jön össze: nyáron lesz mindenre időm bőven.

Ezzel vissza is térek az itteni dolgokra. Az elmúlt néhány hónapra visszatekintve örömmel mondhatom, hogy a vártnál több módot is találtam az egyedi jellegű kikapcsolódásra. Íme egy (természetesen nem teljes) lista:

Ha időrendi sorrendben akarnék haladni (ami nem feltétlenül célom), akkor mindenképpen a Huskers meccsel kéne kezdenem. Már mielőtt idejöttem megfogalmaztam magamnak célként, hogy eljussak legalább egy meccsre. Nos, ez a cél a vártnál jóval hamarabb és egyszerűbben teljesült, hiszen már az első héten sor került rá:) A csapatnak egy könnyű győzelmet, nekem pedig egy valóban nagy és emlékezetes élményt hozott.

Lincoln nagyszerű városából kétszer sikerült kijutnom. Először Martin (haver a koleszból) jóvoltából, aki elvitt minket szórakozni a kb. 20 km-re levő szülővárosába. Remek kis este volt, élveztük a kisvárosi környezetet annak minden előnyével… A másik alkalom pedig akkor kínálkozott, amikor John (Hibbing, akiről már írtam) meghívta a tanszék vonatkozó részét a túlzás nélkül mesés hétvégi házába, elsősorban a két dán vendégünk szórakoztatása apropóján. Igazán jól éreztük magunkat minden szempontból, az egyik legjobb az volt az egészben, hogy a ház szó szerint kint van a semmi közepén. Így végre volt lehetőségem egy kicsit közelebb kerülni a természethez, látni a csillagokat… hiányzik ez, remélem, a következő félévben több hasonló lehetőségem lesz majd (bár továbbra is tény, hogy autó nélkül eléggé meg van lőve az ember).

Egy kis pozitív helyzetjelentés: úgy néz ki, a térdem végre elindult a gyógyulás felé vezető rögös úton! Egy reggel fel kellett kelnem 5 előtt és ugyancsak 5 mérföldet tekerni, hogy eljussak a kórházba és lőjenek egy MRI-t a térdemről… megvolt az ára is, de a lényeg, hogy az eredmény teljesen pozitív (vagy negatív, nézőponttól függően:))!!! A család (elsősorban anya) közreműködésével kijuttatott csodapirulákra építve 6,5 év után először érzek igazi okot optimizmusra és a sanszot, hogy valóban meggyógyulhatok. Ennek megfelelően újrakezdtem a karatét (persze csak lájtosan), és folytatom a térdbarát sportokat.

Amikor az egyébként meglehetősen zsúfolt időbeosztásom (http://balazsinlincoln.blogspot.com/2012/10/mindennapi-kenyerem.html) lehetővé tette, próbáltam időt szakítani a szórakozásra is. A különlegesebb események között volt három emlékezetes születésnapi parti (sajnos meglehetősen csekély metál-faktorral), egy LGBTQA rendezvény és az indiaiak nagy ünnepe, a Diwali. Az egyetemnek van saját mozija is, ahol láttam az Avatar-t és a Lawless-t, összesen 1 dollárért:) A jövőben tervezem a dolog kiterjesztését (színház is van pl.), de nem volna rossz partnereket találni hozzá. Ezen kívül volt szerencsém belefutni két online partiba, egy nyugis otthon ülősbe Ákival, és egy nagyon szórakoztatóba a többiekkel E.T. lakásán… Amennyire berzenkedem néha az online kommunikációs csatornák (és úgy általában az internet) ellen, azért el kell ismernem, hogy hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, és azért, hogy tudtam tartani a kapcsolatot gyakorlatilag minden számomra fontos emberrel.

Volt sok rossz és ugyancsak sok jó percem, de összességében elmondhatom, hogy a szórakozás-faktor meghaladta eredeti várakozásaimat. Ahogy említettem, már van néhány tervem a jövőre is… de mindent a maga idejében.

Addig pedig kellemes telet mindenkinek!

Out of the ordinary...

Dear all,

This will most likely be my last post for a while. Why, you ask? I guess I don’t always have to save the greatest news for last, so I’ll come right out with it: I am going home soon! It was not supposed to happen this way, but due to some exogenous circumstances, it will. I am arriving in Budapest on Dec. 12, and will be off to happiness-land shortly afterwards. My schedule is pretty packed already, but you all know me: there is always room for meeting up with close friends and other cool people;) I guess what I am trying to say is feel free to ask, and please don’t be disappointed if it does not end up happening, there will be plenty of time over the summer.

That being said, let me turn my focus back to my life here. Apart from the regular activities I wrote about in my last post; looking back on the previous few months, I think I can say that I am happy with the other, more irregular ways I have found to relax. Here is a(n obviously incomplete) set of these out-of-the-ordinary events:

If I was going in chronological order (which is not really my intention), I would definitely have to start with the Huskers game. It was one of my original goals to get to see our beloved football team live, and on this front I got extremely lucky since I accomplished this goal in my first week here. It was an easy win for the Huskers, and an utterly unforgettable and totally epic experience for me and the people I shared it with.

I have had 2 unforgettable online parties. One relaxed, music (rock/punk/blues/metal)-oriented one with Ákos, and another completely spontaneous and crazy with some of my best friends at E.T.’s place. As much as I hate online means of communication sometimes, I have to admit that I am pretty glad I had the opportunity to participate in these (details, again, in private…;)), as well as having kept in constant touch with pretty much everybody important (thumbs up to all of you guys too!)

I have managed to get out of Lincoln twice. First to Ashland (courtesy of Martin, my buddy from Husker Hall), which resulted in a very cool bar night with nice people in a small town environment. The second time we went John’s (my graduate advisor, Dr. John Hibbing) absolutely fabulous weekend house to hang out with some fellow department members and two Danish visiting scholars. Apart from the amazing food, and the party we had (both there and downtown afterwards), this was the only time I had the opportunity to truly enjoy silence, the stars and nature. I miss that a lot, so I will try to change that next semester, although it is damn difficult (=impossible) to get anywhere without a car.

A little positive newsflash: it looks like my knee is finally on the road to recovery! One morning I had to get up at 5 and ride 5 miles to get to the hospital where I had my MRI… and pay 500 dollars for it (all hail the mighty U.S. healthcare system), BUT: the results were absolutely positive. With the magic pills I am taking now, courtesy of my family (mom) who found them, I am for the first time in 6,5 years optimistic that I have an actual shot at full recovery. Accordingly, I resumed doing karate and also continued doing some knee-friendly sports, mainly swimming and cycling.

When my otherwise rather busy schedule (see http://balazsinlincoln.blogspot.com/2012/10/everyday-activities.html) allowed it, I also took part in a few events. It included three cool birthday parties, one of which was my own and saw probably the largest turnout ever… even though metal was scarce (shame). In addition, I attended an LGBTQA event, and the Indians’ (the real ones, not natives:)) great feast, Diwali. The University also has its own move theatre, where I saw Avatar and Lawless for a great amount of 1 dollar (combined).

There have been ups and downs (there always are…), but all in all I can say that the fun factor exceeded my original expectations by far. I already have some plans for the future too… but all in due time.

Until then, have a great start of winter!

Amikor nem dolgozom - első rész

Kedves mindenki!

Itt a várva várt (...) darab, arról, mivel is töltöm az időmet, amikor épp nem dolgozom. Ami nem esik meg túl gyakran, de még mindig úgy érzem, egyáltalán nincs okom panaszra, hiszen valóban élvezem a feladataimat (már amikor nincs túl sok belőlük).

Az első részben lássuk, mik azok a többé-kevésbé rendszeres dolgok, amik kitöltik az életem! Szóval amikor nem a Ph.D.-val kapcsolatos teendőimet hajtom végre, akkor…

-         … részt veszek a Politikai Ideológia Kutatóműhely munkájában, ami gyűjtőfogalom több, sokrétű tevékenységre. 

-         ...  folytatom a német tanulását. Büszkén mondhatom, hogy folyamatosan fejlődök, bár nem olyan ütemben, ahogy szeretném, elsősorban időhiány miatt. Mindazonáltal remélem, hogy jövő nyárra készen fogok állni a nagy megmérettetésre, azaz a felsőfokú nyelvvizsgára!

-          ... sportolok, átlagosan hetente háromszor. Ekkor elvégzek egy kb. 45-perces intenzív Kyokushin Karate tréninget, az egyetem Rekreációs Központjának a küzdősport termében. A terem igen jól felszerelt: van benne király tatami, boxzsák, és ami a legfontosabb: több nagy tükör. A felfedezés (amit sensei-el való levélváltásom indított el), hogy egyedül is tudom folytatni a karatét, már most érezteti hatalmas jótékony hatását. Az edzést mindig kiegészítem egy cardio-résszel, ami vagy szobabringát, vagy úszást takar.

-         ... használom az igazi bringámat, alapvetően mindenhová azzal megyek: bevásárolni, egyetemre, vagy akár csak kavarni egyet a környéken, amikor szép az idő. 

-         ... tartom a kapcsolatot az otthoniakkal (kedves, család, barátok). Ez több időt igényel, mint a legtöbben hinnék, de tökéletesen megéri. 

-         ... elfoglalom magam a koleszban és lógok az itt lakók közül a jó arcokkal. Tartottunk néhány nagy főzős ebédet/vacsorát, amikor összeálltunk és mindenki készített valami finomat, a közösség nagy örömére. Főzni amúgy is sokat főzök, a hagyományos (és itt is népszerű) magyaros és saját fejlesztésű kajáim mellett sikerült bővíteni is a repertoárt néhány ellesett étellel és fogással. Ezen felül igyekszem kihasználni a biliárdasztalt, és kisebb mértékben a zongoránkat.

-          ... nagyon örülnék, ha több időm jutna írni és gondolkodni. Ennek ellenére összességében elégedett vagyok, főként azért, mert sikerül beszerezni a legtöbb dolgot, ami az „új élet” beindításához szükséges volt: ruhákat, bringát, konyhai cikkeket, egy jó kis asztali lámát… és a Trónok Harcának harmadik kötetét. Hamarosan kapok majd pakkot is (igen, mint Nyilas Misi) otthonról, benne néhány igen hasznos dologgal és egy magyar könyvvel. 

-          ... elmegyek szórakozni az éjszakába, kb. hetente egyszer. A meccsnapok mindig különlegesek, pláne, ha nyer a Huskers. Mindig is nagy sportrajongó voltam, így egyáltalán nem esett nehezemre felfedezni az amerikai foci szépségét. Király ez a sport! Ráadásul a helyiek számára különös kultusza és jelentősége van. Ha a Huskers játszik, minden arról szól, az megy minden tévén, akárhová mész. A meccs pedig különösen könnyű haverkodni, gyakorlatilag bárkivel: ilyenkor még jobban kijön, hogy az amerikaiak mennyire közvetlenek tudnak lenni, jó értelemben.

-         ... néhányszor más irányba is elment az éjszaka az új haverjaimmal…:) Pár epizód nem feltétlenül tartozik a publikum asztalára, ha valakit érdekel, szívesen mesélek privátban. Összességében úgy tűnik, ismét szerencsém van: már most elmondhatom, hogy megismertem jó néhány igazán jó arc embert, akikkel lehet programokat szervezni a szórakozástól a komoly beszélgetésig. Természetesen nem pótolhatják az otthoniakat, de azért jó, hogy vannak. Bízom benne, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódik majd!

A következő bejegyzésemben megosztok majd néhány sztorit és epizódot a kevésbé rendszeres aktivitásaim közül. Addig üdv mindenkinek, élvezzétek, amit épp csináltok, na meg ezt a képet, amit Levinek köszönhetünk (?). Vajon mi lehet a címe?

When I don't work - Part 1

Dear all,

Here comes the long-awaited (…) piece about what I do when I don’t work. Which does not happen very often, but I still don’t think I have any reason to complain, given how much I actually enjoy what I do.

Firstly, let’s have a look at the things I do on a more or less regular basis. So I…

•  …work on articles and issues related to the Political Ideology Lab
• …study German and can proudly say that I am making progress. However, this progress is still very slow, at least definitely not as fast as I would like to be. Still, I hope that by next summer I will be ready to finally take the advanced level exam.
• … resumed doing sports, at least three times a week. These generally entail an intensive 45-minute session of Kyokushin Karate in the Combative Arts Room of UNL’s Recreation Center. The room is well-equipped: there is a nice mat, a punching bag and most importantly, mirrors. The realization (also following an exchange with my sensei back home) that I can actually do karate on my own has already had a huge positive impact on my life’s quality. I usually back it up with a cardio session, meaning either riding stationary bikes or swimming.
• … ride my real bike a lot, basically wherever I go, be it to the grocery store, university, or just in the neighborhood when the weather is nice.
• … talk to my friends, family members and dear girlfriend. This is more time-consuming than one would guess, but is totally worth it. God bless Skype!;) (as long as people use it responsibly)
• … hang out in my resident hall with the cool people that surround me. We have had some major cooking events, when a bunch of us would team up and make 6-7 delicious courses to everyone’s joy. I have also made extensive use of the pool billiard table, and, to a lesser degree, the piano.
• … would really like to have more time for writing and thinking. Nevertheless, I am quite satisfied, especially since I have managed to acquire most of the things I needed for a start of a ‘new life’, such as: bike, kitchenware, clothes, a cool desk lamp … and the third book of A Song of Ice and Fire. I’m also expecting a package with a Hungarian book and some other great stuff in it.
• … go out approximately once a week. Game nights are always crazy, especially when the Huskers win. Always having been a huge sports fan, I have found it easy to develop a close relationship with football. It has a special significance for the people here, which manifests in many various ways, hard to imagine for someone who hasn’t experienced it. When the Huskers play, everyone talks about the game, it is on every TV screen wherever you go.
• … have had some other great nights out with my new friends (some details are not for the general public, particularly those that involved some loss of blood – nothing serious, though - … if you are curious, ask me in private:)). It seems like I got lucky again: I have already had the fortune to meet quite a few very nice and cool people, and had the opportunity to hang out with them. I hope this trend will continue in the future!

In my next post I will elaborate more on the episodic things that I have done to spice up my otherwise not that exciting life. In the meantime, keep it real, enjoy whatever it is that you do… and this picture, courtesy of Levi. Guess what the title is!?

Going visual / Képek

Ismét igazodom a sokak által megfogalmazott kérésekhez (remélem, értékelitek:)), és némi vizuális anyaggal is megtámogatom az élménybeszámolóimat. Az első részben a tágabb környezetem lesz a főszereplő (ezúton is köszönet Juliának, akitől néhány képet engedélyével elmartam... amint látjátok majd, a telefonommal készített képek minősége hagy némi kívánnivalót maga után). Jó nézegetést!

Once again, the Dude (in this case, me) abides... by the repeated requests of his friends to finally upload some pictures of his environment. In the first episode, you will have the unique opportunity to enjoy the visual images of my neighborhood, Lincoln in general and the UNL campus. Special thanks to Julia Dupin for some of the higher quality ones (as you will see, my phone's camera has its certain limitations when it comes to this:))!

Lincoln, ősz / The city and the Fall:
 

The neighborhood/A környezetem:

If you zoom in, you will notice why I like this house... (hints: flag, UNL mailbox...:))/Közelebbről nézve kiderül, miért tetszett különösen ez a ház (tipp: zászló, egyetemes postaláda...)

Hűséges társam/My faithful companion:

 

 

And finally, the campus / És végül az egyetem

Az utolsó pedig Oldfather Hall, aminek az 5. emeletéről vizslatom a kilátást, amikor épp az irodámban vagyok. / And the last one is Oldfather Hall whose 5th floor has a door that says 'Feher, Gonzalez' (if you ask it nicely...).

 

Mindennapi kenyerem

Ahogy ígértem, ebben a bejegyzésben a mindennapi életem menetéről írok. Néhányan jeleztétek felém érdeklődéseteket, aminek szívesen teszek eleget, bár így nyilván nehezebb a modern felgyorsult és pörgő online világ információigényének megfelelő és érdekes bejegyzést összerakni. Mégis megpróbálom, kezdve azzal, amit az időm legnagyobb részét teszi ki: a munkával.

Röviden, nekem semmi panaszkodni tekintettel arra, hogy elöl. Ezt tovább lehet két csoportba oszthatók: osztályok és kutatási asszisztensi. Veszek 3 posztgraduális osztályok, ami azt jelenti, körülbelül 20-25 órát egy héten, attól függően, hogy a jelenlegi munkateher. Ezek nagyon változatos, és én történetesen nagyon élvezni őket, a címek a következők (ha többet szeretne tudni, ha tudod, hogyan és hol, hogy tudassa velem, hogy időközben, csak használja a fantáziáját): kutatási módszerek, összehasonlító Politika Core Szeminárium, és a szakmai fejlődés.

(az előző bekezdést meghagytam google translate-es változatban, már régóta terveztem ezt a poént…ha valami nem világos, szóljatok!;))

A szokásos munkaterhelésem maradék 15-20 óráját a kutatóasszisztensi feladataim teszik ki. Ezek egyszerre hasonlítanak és különböznek markánsan attól, amit otthon a PIK-el kutatás címén végeztem. Az itteni csoport 4-6 Ph.D. hallgatóból áll, akiket két, a saját területén nagy tekintélynek örvendő (és nem mellesleg igen jó arc) professzor vezet, John Hibbing és Kevin Smith. A struktúrát legjobban így egy kétszintes rendszer írja le, ahol John és Kevin koordinálja a projekteket, melyekért a doktoranduszok felelnek. A legtöbb esetben mindenkinek van egy sajátja, amit visz, bár akad néhány átfedés is. Minden szerdán találkozunk és kb. 1 órában megvitatjuk, ki hol tart az aktuális feladataival, így nem nagyon lehet linkeskedni (bár néhány arcnak azért sikerül:)).

Az én feladatom nem kisebb, mint a politikai gondolkodás mögött rejlő, nemzetközi kontextusban is általános dimenziók megállapítása, és a vizsgálatukra egy kérdőív fejlesztése. Elsőre elég nagy a fa, de szerencsére éles a fejszém, mivel a PIK-el csináltunk hasonlót. Az persze 2 hónap alatt még nem derült ki, hogy merre fog dőlni… (lehet, hogy édesapám felé? Aki érti az utalást, annak még egy itallal jövök).

Összességében azt mondhatom, hogy mindkét fent említett tevékenységem nagyon élvezem: végre azt csinálhatom, amit már régóta szerettem volna (és csináltam is), ráadásul még fizetnek is érte! Egyértelmű és jól körülírt céljaim is vannak, valamint a szakmai fejlődésem is nagyban segíti. Szó szerint minden héten tanulok valami újat… ráadásul még élvezem is az egészet. A környezet is inspiráló: intelligens emberek vesznek körül, akiktől lehet sokat tanulni és velük eszmét cserélni, ötleteket nyerni és normál keretek között vitatkozni - ez utóbbi különösen üdvös, mert többekkel (itt elsősorban Ágira és a PIK-re gondolok) együtt nagy bánatunk volt a viták hiánya a magyar felsőoktatásban. Ezen túlmenően a kollégáim között igazán jó fejek is akadnak, akikkel lehet nyomulni az irodán és a géptermen kívül is – de erről majd egy következő bejegyzésben.

A fentieken kívül még van néhány kötelezettségem, ami biztosítja, hogy igazán kevés valóban „szabad” időm van… de továbbra sem panaszkodom, hiszen ezeket is élvezem. Kiemelkedik közülük a PIK-el való folytatólagos együttműködésem, amely remélem, a nem túl távoli jövőben cikkekké érik az eddigi tanácsadáson túl. A másik pedig a német nyelvvel való sokadik csörtém: jobban örülnék, ha több időm lenne erre, de ennek ellenére úgy érzem, van folyamatos fejlődés, csak lassú.

A következő bejegyzésben igyekszem bizonyítani, hogy néha még így is sikerül időt szakítanom arra, hogy szórakoztató dolgokat csináljak… hamarosan;)

Addig is szép hetet mindenkinek!

Everyday activities

As I promised, I will now describe the mundane, everyday activities of my life. Some of you expressed interest, yet I can’t promise to make it utterly exciting, given the topic… so please stop reading unless you really like me;) I also decided to adapt to the acceptable reading load of the modern world and split it in two, and start with the one I do most: work.

In short, I have absolutely nothing to complain about regarding that front. It can be further divided in two categories: classes and my research assistantship. I am taking 3 graduate level classes, which means about 20-25 hours a week, depending on the current workload. They are very diverse and I happen to greatly enjoy them all; the titles are as follows (if you want to know more, you know how and where to let me know, in the meantime, just use your imagination): Research Methods, Comparative Politics Core Seminar, and Professional Development.

The RA assistantship makes up the rest 15-20 hours of my normal weekly workload. It is both similar and different from what I did back home with PIL, under the label ‘research’. The group consists of 4-6 graduate students, led by two renown (and pretty cool) professors, John Hibbing and Kevin Smith. The best way to imagine it is a two-level system where John and Kevin coordinate a number of projects, which different graduate students are responsible for. The general rule of thumb is that everyone has their own, although there are some that overlap. We meet once every Wednesday to discuss everyone’s progress; the meetings are generally very laid back and efficient.

My project involves finding the universal underlying dimensions behind political thinking in an international context… not a small one to start with but I have a great feeling about it already.

All in all, I can say that I really enjoy both my RA stuff and my classes: I can finally do what I have always wanted to and I get paid for it; furthermore I have a clear direction for the future and many possibilities for development. I literally learn several new things every week, things that will greatly aid my career and self-development… plus they are fun!:) The environment is also quite inspiring: I am surrounded by many intelligent people from whom I can learn a lot, bounce ideas and, as I mentioned above, most of them happen to be pretty cool (we hang out sometimes with some of them, but I will leave that for my next post).

In addition to all these, there are a few activities and obligations which make sure that I have very little ‘free’ time… but again, I actually enjoy them so I don’t think I have any reason to whine;) The most important ones are working for PIL, which will hopefully manifest in articles besides the support and counsel I provide them (mainly Nori); and studying German. I wish I had a little more time for the latter, but it is what it is… and I feel like I am still making progress, however slow.

In my next post I will attempt to prove that I sometimes still manage to find the time to do some fun stuff…soon.

Have a great week, everyone!

Betegség után

Itt van már az ideje, hogy újra írjak, hiszen jó pár hét kimaradt. Az ok egyszerű: beteg voltam. Semmi túlságosan komoly, csak egy torok+arcüreg-gyulladás, de 1,5 hétig, tartott és elég rossz volt, pláne, hogy egyedül kellett az egészet végigcsinálnom. A csetek és beszélgetések a barátaimmal, a családdal és a kedvesemmel voltak azok, amik tartották bennem a lelket (kösz, mindenki!).

Körülbelül egy héttel ezelőtt gyógyultam meg és azóta elsősorban a túlélésre koncentráltam. Ebben sokat segített, hogy – Lincolnba érkezésem óta először – kivettem egy teljes nap szabadságot. Feleket már nyomtam előtte, de ismét rá kellett jönnöm, hogy hatalmas különbség van aközött, ha az ember 2 órát vagy 0-t dolgozik egy nap. Legalábbis nekem sokat számít.

Ezzel nagyjából le is írtam, hogy miken ügyködtem az elmúlt hetekben, de azért közben maradt lehetőségem egy kicsit felfedezni a környezetem is. Minden hétvégén megpróbálok eltölteni néhány órát a bringámon cirkálva és olyan helyeket keresve, ahol az emberek gyakorisága a lehető legalacsonyabb, a természeté meg a legmagasabb. Ez nem egyszerű feladat, de azért nem is lehetetlen. Ráadásul a környékünk nagyon takaros, igazi amerikai kertváros képét mutatja, úgyhogy már itt kavarni sem rossz élmény (és végre vettem egy memóriakártyát is, így képek is várhatóak a nem túl távoli jövőben;)).

Összességében azt mondhatom, úgy tűnik, majdnem teljesen kialakult már lincolni életem normál ritmusa: erről, és a dolgos (de mégis érdekes) hétköznapokról írok majd a következő bejegyzésemben. Addig szép hetet mindenkinek!

First (short) real post in Eng.

Following the repeated requests of some friends (thank you guys, it feels great that you also care to know what's going on with me), I will publish most of my posts in English and Hungarian. To keep it interesting for those people that speak both, I will also carefully hide some minor differences;)

So, to business... I do realize that I have been idle for a long time. The reason is simple: I was sidelined with a sickness. Nothing too serious, just a throat+sinus infection, but it lasted for 1,5 weeks and really sucked; especially since I had to go through it alone. The calls and chats with my friends, family and my beloved were the only things that kept my spirits up.

I recovered about a week ago and since then focused on survival and catching up, which actually worked! It also helped that I took a full day off for the first time since I arrived in Lincoln: I did some halves before, but came to realize that there is a HUGE difference between working 2 hours a day and none…

In addition to all these, I started discovering my ‘new’ environment. Every weekend I try to spend a few hours cruising around on my bike and getting to places with a relative low frequency of people… it is, of course, impossible to get anywhere far from Lincoln without a car, but at least I am trying to find some supplementary solutions (I also finally bought a memory card and will upload some pics in the not-too-distant future;))

All in all, I can say that my life in Lincoln seems to have found its normal rhythm and pace, something on which I will elaborate more in my next post. In the meantime, keep rocking, everyone, and don’t forget your Hungarian bastardo!;)

98%-ban a munkáról (na jó, nem is...)

Már a múltkor elhatároztam és ezennel tartom magam ahhoz, hogy ezúttal többet írok a munkával kapcsolatos elfoglaltságaimról (hirtelen - és nem is kicsit másnaposan - nem találtam ennél jobb definíciót).

Ami az egyetemet illeti, egyelőre nagyon tetszik. Szép a város és az egyetemi kapmusz is nagyon, ráadásul busszal néhány perc alatt ott vagyok. A Ph.D.-val járó feladatkörök két nagy részre oszlanak, a kreditekre és az asszisztenskedésre. Az előbbi három nagy tárgy teljesítésében testesül meg (félévente), tehát egyelőre órákra járok, rengeteget olvasok és sokat tanulok. Az asszisztenskedés pedig normál esetben tanulást vagy kutatást jelent, az enyémben az utóbbit; vagyis a tárgyak után fennmaradó kb. 15-20 munkaórában a graduate advisorom, John Hibbing és társa, Kevin Smith munkáját kell segítenem.

Múlt szerda óta azt is tudom, hogy első körben mit várnak el, meg kell, mondjam, meglehetősen ambiciózus a terv: nem kevesebb a hosszú távú cél, mint a politika és politikával kapcsolatos gondolkodás nemzetközi kontextusban értelmezhető fő meghatározó dimenzióinak megtalálása. Szerencsére vannak már adatok, amiken garázdálkodhatok és tervek is bőven, de az biztos, hogy ez egy igen nagy fa… egyelőre bízom benne, hogy elég erős fejszém van már alapból, amit az itteni képzésem tovább fog ’élezni’.

Itt egyébként az a filozófia, hogy mindent megadnak neked, ami a szakmai sikerhez kell, hiszen ez az érdekük nekik is, az egész rendszer így van felépítve. Így is van, aki már hetedik (!) éve nyomja, de az átlag 4 év körül van. Én szerencsés vagyok, mivel az otthon megszerzett mester-szintű kreditjeim egy részét el tudom fogadtatni majd jövőre, így felgyorsíthatom a folyamatot, ha akarom (na meg ha az advisorom támogat benne)

A tanszékről szólva egyelőre úgy tűnik, szerencsés vagyok, mivel egy csomó intelligens és nagy tudású ember közé csöppentem, akik ráadásul elég heterogén csoportot alkotnak, szóval vannak (tudományos) viták bőven. Sokat fogok tanulni tőlük. A főnök, ahogy már fent említettem, John Hibbing, aki nagyon nagy koponya és elég híres arc a maga területén, ezen felül elképesztően jó tanárnak tűnik (beültem néhány fiataloknak tartott órájára), mindemellett nagyon közvetlen és szerény. Kevin Smith-ről hasonló jókat tudnék elmondani.

A többi Ph.D. hallgató között van néhány fura figura, de a többségük igen jó arc. Csütörtökön már el is mentünk kocsmázni újra… de ez egy másik történet:) A legjobb arcnak Frank, az irodatársam tűnik, aki ráadásul a metált is csipázza, jó humora van és New Jersey-ből származik (2 sarokra a bolttól, ahol a Shop Stop-ot forgatták). Már kovácsolunk terveket a jövőre nézve, ezek között van néhány ambiciózus, de a közeljövőbeli (értsd: október vége után…) látogatás a szomszédos Omahába tűnik a legreálisabbnak.

A végére pedig néhány vicces dolog az eddigi gyűjteményemből: néhány amerikai haverom az hitte, a kosárlabda teljesen az ő sportjuk és Európában nem is létezik; a többségnek fogalma sincs, mi az a kézilabda; néhány kínai még nagy vonalakban sem tudta elhelyezni Magyarországot a térképen (azt hiszem, Dél-Amerika nyert…); az egyik koleszos csávó konyhaművészete csúcsaként (amire egyébként elég büszike…) pedig a puliszkát aposztrofálta… jól elleszek itt!;)

Az emberekről, 1. rész

Ahoy mindenkinek!

Sikerült már a harmadik hét letelte előtt elúsznom, juhé! Mindemellett természetesen nem feledkezhetek el a barátaimról, na meg jól is esik a több 100 oldal (egyetlen alkalomra egy tárgyból) olvasása mellett egy kis írás. Többen kértétek, hogy írjak azokról, akik körülvesznek, így ezúttal majdnem kizárólag az emberekről lesz szó.

A koleszos arcokkal lógok a legtöbbet, ami bizonyára nem lepi meg volt vagy jelenlegi kollégista barátaimat.

Véletlenül úgy alakult, hogy a legjobb arcok pont a szomszédaim:) Az egyikük indiai és Pankaj-nak hívják (az utolsó betű a cs és a zs között van valahol kiejtésben). Kicsit fura néha, de ez szerintem elsősorban a kulturális különbségeknek tudható be. Biztos én is fura vagyok neki. Hozott magával 4 kg fűszert Indiából, anyagilag otthonról elég jól el van eresztve (de ezzel egyáltalán nem hivalkodik), laza, jó fej és nyugis arc. 22 éves és biomérnöki mesterszakra jár.

A szembeszomszédom pedig Tim, aki helyi, azaz Nebraskából származik, bár az északi teljesen rurális tartományok valamelyikéből. Ő is 22 és 4 évet szolgált a seregben (azt már érzem, hogy ez Amerikában máshogy működik, mint a világ legtöbb országában), így most kezdi csak az egyetemet. Vékony, sötét hajú igazi farmergyerek. Jó humora van és megfelelő iróniával fordul a saját népe felé (ez egyébként egyáltalán nem ritka). Inni is szeret elvileg, bár ezt még nem nagyon próbáltuk ki (Pankajzsal 2 napja megszegtük a törvényt, amikor megittunk a szobájában fejenként egy sört).

Rajtuk kívül még egy csomó jó arc ember lakik itt, nagyjából fele-fele arányban amerikaiak és külföldiek. Egy német meg egy brazil lánnyal szoktunk még spannolgatni, nem hatalmas partiarcok, de jó fejek. Főzni is tudnak, amint az már többször kiderült. Ha már itt tartunk: ma volt nálunk vendégség, amire a koleszon kívüli arcok közül kevesen jöttek el, de így is voltunk vagy 15-20-an. A menü: magyaros bableves, kínai ’dumpling’-ok 4-féle töltelékkel, kukoricakása és zöldséges marhahús (német módra).

Ha már kínaiak: belőlük van bőven. Angolul nem nagyon tudnak – tisztelet a kemény 1 kivételnek – de aranyosak és nem csak egymással lógnak, bár főleg azért igen. Néhány amerikai srác érdemel még említést, pl. Jonathan, a szomszédom, akinek baromi jó fanyar humora van (igazi lázadó keresztény neveltetésű csávó; ahogy ma megtudtam, tegnap a város legnagyobb könyvesboltjában átpakolta az összes bibliát a vallás-szekcióból a ’fikció’ szekcióba); na meg Martin, aki ¼ részben szamoai, fekete, román és indiai. Ghulam egy afgán arc, akinek 2 kis gyermeke van otthon és szerető felesége (őszintén nem tudom, hogy bírja, kérdeztem, de ő se tudta megmagyarázni), amúgy szaktársam és jókat lehet vele dumálni.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell még említenem a talán legviccesebb lakókat: a hármasikreket. Nagyon durva és számomra teljességgel felfoghatatlan, hogy miért járnak ugyanabba a városba, ugyanarra a szakra ugyanazon az egyetemen… de ha már így van, könyörgöm, miért laknak UGYANABBAN A KOLLÉGIUMBAN?? Egyébként igazi parasztok a szó közepesen sértő értelmében. Nincs velük gond, nem ártanak senkinek, de ők testesítik meg a tipikus amerikai sztereotípiákat: szarnak a szelektív szemétgyűjtésre (pedig ott állnak a kukák a kommunális mellett 1 méterrel) és általában mindenre és mindenkire; nincs egy jó szavuk senkihez, csak a country-t szeretik, nem tűnnek túl okosnak és nagyon fura a hozzáállásuk.

A múltkor beerpongoztunk Timmel (majd egyszer erről is írok, ha jobb leszek benne), az egyikük arra járt és az egyik rosszul sikerült dobásom láttán csak annyit mondott: „Hát ez szánalmas volt”, villantott egy félmosoly-szerű vigyort és elment. Én jól szórakoztam:)

Rajtuk meg néhány egyéb fura emberen kívül azonban – ahogy erre számítottam is – abszolút jó tapasztalataim vannak az amerikaiakkal. Kedvesek, nyitottak és segítőkészek. Kíváncsian várom, hogy még többüket megismerjem!

A nem koleszos arcokról majd később írok, ez a bejegyzés már így is meghaladta a normál ’kattintok és belenézek’ határt (valószínűsítem, hogy a legtöbben el se jutottak idáig az olvasásban, akik igen, azoknak gratulálok, szóljatok, ha hazaértem és veszek 1-1 Kőbambit/egyéb sört/üdítőt). Összefoglalva elmondhatom, hogy jól elvagyok itt és nincs panaszom a szociális életre. Barát-alapanyaggal még nem találkoztam, amin nem stresszelek sokat (hál’Istennek barátaimnak itt vagytok már ti); de haver akad bőven.

Üdv Lincolból!

Helló mindenki!

Itt az ideje egy normálisabb blogbejegyzésnek, az ígérteknek megfelelően röviden és tényszerűen;)








Suli és munka:

Lassan kezd beindulni errefelé az élet normál kerékvágása, ami azt jelenti, hogy egyre több lesz a munkám és kevesebb a szabadidőm... az oktatási rendszer teljesen máshogy működik itt, főleg Ph.D. szinten. A munka két fő részre osztható: tanulás és asszisztenskedés. Az előbbi az én esetemben három tárgyat jelent, de ez ne tévesszen meg senkit: itt egy tárgy az 3 óra iskolai munkát és kb. kétszer annyi otthoni feladatot jelent. Szerencsére a háromból az egyik egy szakmai fejlődés-kurzus, ami valamivel lájtosabb lesz. Reméljük...

A másik felét még pontosan nem tudom, mert holnap lesz az első "rendes" kutatócsoport-gyűlésünk. Hivatalosan heti 15 órát tesz ki és én kutatóast. leszek, tehát egyelőre nem kell tanítanom, "csak" a főnök kutatásait támogatni. Valószínűleg önálló projektjeim is lesznek, ami jó.

Ügyintézés és új élet:

A legtöbb létszükségletem sikerült már biztosítani, bár egy nagyobb bevásárló köröm még lesz a héten. A papírmunkám nagy részét is elintéztem (nem volt sem egyszerű, sem rövid, de a magyar bürokrácián edződött lelkemnek meg se kottyant... pláne, hogy mindenki kedves volt?!). Néhány apróság még visszavan azért itt is, de haladok.

Elvileg ma már lesz végre telefonom is, így már csak egy bringa kell majd, de az nagyon. Az egyetem és a kecó, illetve a belváros busszal könnyen megközelíthető, de ha bárhova máshova akarok menni (pl. ruhákat venni, sport, ilyesmi), azt saját erőből kell megoldani. Ingyen van nekünk a busz, cserébe viszont kevés a járat és nem terítik be a várost. Na jah: itt tényleg majdnem mindenkinek van kocsija. Nekem nincs.

Szabadidő és emberek:

A kollégiumi élet nagyon király eddig: jó a társaság, van néhány különösen jó arc és sokat is szociáliskodunk, főleg esténként a földszinten. Van biliárdasztal, elektronyos zongora, játékok, minden. Tévé is van a nappaliban, de inkább a konyha-étkező környékén szoktunk lógni és beszélgetni. Biliárdra eléggé rágyúrtam, nyerem is a meccseket sorban... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy konzervatív állam, ami azt is jelenti, hogy az alkohol ki van zárva minden egyetemi létesítményből és környékéről, így a koleszból is.

Azért múlt szombaton sikerült elmenni egy jó kis kocsmakört, főleg nemzetközi arcokkal. Szerencsére szociális életben nincs hiány, bár átlagban mindenki elfoglalt (főleg, mivel szinte kizárólag grad. hallgatókkal hozott össze a sors). Átlagban mindenki kedves, jókat lehet beszélgetni random arcokkal, szolgáltatókkal (buszos, boltos).

Az idő meg szerintem teljesen király, bár az amerikai haverok folyamatosan rinyálnak miatta. Úgy látszik, ez is nemzetközi dolog.

Üdv mindenkinek otthon!

Opening statement

...and so it has begun...

A little more than a week has passed since my arrival and thus the beginning of my 'new life' and my blog is already here! This is where I will upload some pics (when I finally have any) and the simple facts and events that concern my humble self in Lincoln.

 Answers, comments, news from you is always very welcome! More is coming soon...enjoy!:)

B 

Kezdet és "hitvallás"

Éés elkezdődött...
Kicsit több, mint egy hét kellett hozzá és máris fellőttem az új blogom, ahová az új életemmel kapcsolatos "száraz tényeket" töltöm majd fel, a legtöbb esetben a tárgyilagos rövidségre törekedve. Válaszokat, kommenteket, otthoni híreket mindig szívesen fogadok!! (ahogy néhányótoknak már írtam, valószínűleg legalább annyira érdekelnek, mint titeket azok, amik itt történnek)

Egyelőre ennyi, bővebben hamarosan! B