Betegség után

Itt van már az ideje, hogy újra írjak, hiszen jó pár hét kimaradt. Az ok egyszerű: beteg voltam. Semmi túlságosan komoly, csak egy torok+arcüreg-gyulladás, de 1,5 hétig, tartott és elég rossz volt, pláne, hogy egyedül kellett az egészet végigcsinálnom. A csetek és beszélgetések a barátaimmal, a családdal és a kedvesemmel voltak azok, amik tartották bennem a lelket (kösz, mindenki!).

Körülbelül egy héttel ezelőtt gyógyultam meg és azóta elsősorban a túlélésre koncentráltam. Ebben sokat segített, hogy – Lincolnba érkezésem óta először – kivettem egy teljes nap szabadságot. Feleket már nyomtam előtte, de ismét rá kellett jönnöm, hogy hatalmas különbség van aközött, ha az ember 2 órát vagy 0-t dolgozik egy nap. Legalábbis nekem sokat számít.

Ezzel nagyjából le is írtam, hogy miken ügyködtem az elmúlt hetekben, de azért közben maradt lehetőségem egy kicsit felfedezni a környezetem is. Minden hétvégén megpróbálok eltölteni néhány órát a bringámon cirkálva és olyan helyeket keresve, ahol az emberek gyakorisága a lehető legalacsonyabb, a természeté meg a legmagasabb. Ez nem egyszerű feladat, de azért nem is lehetetlen. Ráadásul a környékünk nagyon takaros, igazi amerikai kertváros képét mutatja, úgyhogy már itt kavarni sem rossz élmény (és végre vettem egy memóriakártyát is, így képek is várhatóak a nem túl távoli jövőben;)).

Összességében azt mondhatom, úgy tűnik, majdnem teljesen kialakult már lincolni életem normál ritmusa: erről, és a dolgos (de mégis érdekes) hétköznapokról írok majd a következő bejegyzésemben. Addig szép hetet mindenkinek!