Felül a mindennapokon

Kedves mindenki!

Minden bizonnyal ez lesz az utolsó bejegyzésem… persze nem örökre (semmiképp se tennék olyasmit hűséges olvasóimmal...;)), csak egy ideig. Hogy miért? Akkor nem is tartogatom a nagy hírt a végére: hamarosan hazatérek!! Így már csak ezért sem blogolhatok onnan, hiszen itt elvileg a lincolni eseményeket örökítem meg. Ami az otthonlétet illeti, dec. 12-én landolok szeretett székesfővárosunkban, két napon belül pedig útra kelek a boldogság keleti földje irányába… A napirendem már elég zsúfolt, de ismertek, azért mindig próbálok helyet és időt találni a barátoknak, családnak. Szóval keressetek nyugodtan, de ne legyen senki csalódott, ha nem jön össze: nyáron lesz mindenre időm bőven.

Ezzel vissza is térek az itteni dolgokra. Az elmúlt néhány hónapra visszatekintve örömmel mondhatom, hogy a vártnál több módot is találtam az egyedi jellegű kikapcsolódásra. Íme egy (természetesen nem teljes) lista:

Ha időrendi sorrendben akarnék haladni (ami nem feltétlenül célom), akkor mindenképpen a Huskers meccsel kéne kezdenem. Már mielőtt idejöttem megfogalmaztam magamnak célként, hogy eljussak legalább egy meccsre. Nos, ez a cél a vártnál jóval hamarabb és egyszerűbben teljesült, hiszen már az első héten sor került rá:) A csapatnak egy könnyű győzelmet, nekem pedig egy valóban nagy és emlékezetes élményt hozott.

Lincoln nagyszerű városából kétszer sikerült kijutnom. Először Martin (haver a koleszból) jóvoltából, aki elvitt minket szórakozni a kb. 20 km-re levő szülővárosába. Remek kis este volt, élveztük a kisvárosi környezetet annak minden előnyével… A másik alkalom pedig akkor kínálkozott, amikor John (Hibbing, akiről már írtam) meghívta a tanszék vonatkozó részét a túlzás nélkül mesés hétvégi házába, elsősorban a két dán vendégünk szórakoztatása apropóján. Igazán jól éreztük magunkat minden szempontból, az egyik legjobb az volt az egészben, hogy a ház szó szerint kint van a semmi közepén. Így végre volt lehetőségem egy kicsit közelebb kerülni a természethez, látni a csillagokat… hiányzik ez, remélem, a következő félévben több hasonló lehetőségem lesz majd (bár továbbra is tény, hogy autó nélkül eléggé meg van lőve az ember).

Egy kis pozitív helyzetjelentés: úgy néz ki, a térdem végre elindult a gyógyulás felé vezető rögös úton! Egy reggel fel kellett kelnem 5 előtt és ugyancsak 5 mérföldet tekerni, hogy eljussak a kórházba és lőjenek egy MRI-t a térdemről… megvolt az ára is, de a lényeg, hogy az eredmény teljesen pozitív (vagy negatív, nézőponttól függően:))!!! A család (elsősorban anya) közreműködésével kijuttatott csodapirulákra építve 6,5 év után először érzek igazi okot optimizmusra és a sanszot, hogy valóban meggyógyulhatok. Ennek megfelelően újrakezdtem a karatét (persze csak lájtosan), és folytatom a térdbarát sportokat.

Amikor az egyébként meglehetősen zsúfolt időbeosztásom (http://balazsinlincoln.blogspot.com/2012/10/mindennapi-kenyerem.html) lehetővé tette, próbáltam időt szakítani a szórakozásra is. A különlegesebb események között volt három emlékezetes születésnapi parti (sajnos meglehetősen csekély metál-faktorral), egy LGBTQA rendezvény és az indiaiak nagy ünnepe, a Diwali. Az egyetemnek van saját mozija is, ahol láttam az Avatar-t és a Lawless-t, összesen 1 dollárért:) A jövőben tervezem a dolog kiterjesztését (színház is van pl.), de nem volna rossz partnereket találni hozzá. Ezen kívül volt szerencsém belefutni két online partiba, egy nyugis otthon ülősbe Ákival, és egy nagyon szórakoztatóba a többiekkel E.T. lakásán… Amennyire berzenkedem néha az online kommunikációs csatornák (és úgy általában az internet) ellen, azért el kell ismernem, hogy hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, és azért, hogy tudtam tartani a kapcsolatot gyakorlatilag minden számomra fontos emberrel.

Volt sok rossz és ugyancsak sok jó percem, de összességében elmondhatom, hogy a szórakozás-faktor meghaladta eredeti várakozásaimat. Ahogy említettem, már van néhány tervem a jövőre is… de mindent a maga idejében.

Addig pedig kellemes telet mindenkinek!